Rólunk

 

“Azt mondhatom magamról, hogy egy boldog ember vagyok, mert a hobbim a szakmám.”

Kapcsolat

Közelgő börzéink

Először is szeretnék bemutatkozni. Lelkes András vagyok, a Lelkes Ásványbörzék fő szervezője.

Az ásványgyűjtés szenvedélyével még fiatalon „fertőződtem” meg. Moszkvában tanultam a Geológiai Egyetemen, ahol a geológia és a gemmológia (drágakő tudomány) szakon végeztem. A Magyar Állami Földtani Intézetben kezdtem a pályafutásomat, de mivel a rendszerváltás nagyon megtépázta a magyar geológiai szakmát, egy hirtelen elhatározással belevágtam az ásványkereskedésbe.

Idővel egyre inkább izgatott a kihívás, hogy megmutassam a saját elképzelésemet az ásványbörzék szervezésében. Mivel én is sok ilyen rendezvényen vettem részt kiállítóként, tudtam, hogy én mit csinálnék másként.

2009. november végén volt az első ásványbörzénk a Lurdy-Házban.

A Lelkes Ásványbörzékről

Hazai ásványok hangsúlyozása

Fontos számunkra, hogy börzéinken nagy hangsúlyt kapjanak a magyarországi ásványok. Természetesen örömmel adunk teret a külföldi ásványoknak és az ásványból, féldrágakövekből készült ékszereknek is.

Földtudományok népszerűsítése

Előszeretettel szervezünk szakmai előadásokat, vetítéseket, amelyeken a látogatók bepillantást az ásványok csodálatos világába, vagy épp a 3D vetítések során barlangok mélyére tehetnek virtuális sétát.

Egészséges életmód

Igyekszünk rendezvényeinket egyre változatosabbá tenni. Pár évvel ezelőtt nyitottunk az egészséges életmód felé. Külön részt alakítottunk ki arra, hogy az ezen a területen tevékenykedő kiállítók megmutathassák termékeiket a látogatók számára.

Mindenkit szeretettel várunk

Börzéinken tényleg minden korosztály megtalálja a számára érdekes programot. A gyerekeknek külön kézműves foglalkozásokat szervezünk, és játszóházat rendezünk be, ahol van aranymosás, kisállat és kígyósimogató is.

Már az indulásnál sok kiállító bizalmat szavazott nekünk

A börzéink iránti egyre növekvő érdeklődés mind a kiállítók mind a látogatók részéről, egyre nagyobb kihívások elé állított. A szervezéssel járó halmozódó feladatok szükségessé tették feleségem, Lelkes Julcsi bekapcsolódását a szervezésbe.

Az utóbbi egy-két évben lányom, Lelkes Zsófia is besegített a marketing munkába – az egyetemi tanulmányai mellett – 2017-ben pedig aktív tagként csatlakozott az immár teljessé vált családi vállalkozáshoz.

Érdekességek

A méltán népszerű, egyre nagyobb alapterületen megrendezésre kerülő Ludy ásványbörzék mellett nyitottunk új helyszínek felé is pl. Millenáris, MOM Sportközpont.

A budapesti programokat kiegészítettük vidéki rendezvényekkel. 2012-ben szerveztük az első ásványbörzénket Sopronban, majd 2016. áprilisában Győrben is elkezdtük népszerűsíteni az ásványok csodálatos világát.

Évente egyszer, általában a tavaszi Lurdy – házi ásványbörzénkhez kapcsolva, Geo Napok néven szervezzük óriási szakmai rendezvényünket. Az eseményre egyetemeket, múzeumokat és más intézményeket, szervezetek hívunk meg.

Munkatársaik meghökkentő kísérletekkel, tudományos bemutatókkal, földtudományos játékokkal várják az érdeklődőket.

A tudományos vonal erősítésére pár évvel ezelőtt bevezettük az ingyenes drágakő meghatározást, amely rendkívül népszerű a látogatóink körében.

Amellett, hogy ez egy családi vállalkozás, csapatunknak természetesen több segítője is van, akik nélkül ez a közös siker nem születhetett volna meg!

Segítőink: Fekete Andrea – marketing tanácsadó, Kapuvári Kata – a Geo Napok főkoordinátora
Technikai csapat: Vízer Gábor, Bartók József és Kelemen Tamás
Asszisztens – Masni, a cica

Galéria

Pályázat – Kamatmentes újraindítási gyorskölcsön hitelprogram

Köszönjük a Magyar Állam és az Európai Unió támogatását.

GEMMIN BT.
„A finanszírozás a Covid-19 világjárványra adott uniós válasz”
Kamatmentes újraindítás
Gyorskölcsön hitelprogram
Visszatérítendő hitel összege: 6,5 millió Ft
A projekt azonosító száma: GINOP-9.1.1-21 
A projekt szerződés száma: H-EUGY1/088348/2021/439784/001